2010 szeptember 4. szombat, Rozália napja van.
Cseresznyés csemege
A bio táplálkozás fontossága napjainkban


Magyar


Deutsch

A HENI FENG SHUI

A Feng Shui az élet maga. Vagyis a minőségi élet feltétele, az éltető energia, mely nélkül élni ugyan lehet, de nem érdemes. Az a tény, hogy az élethez bizonyos feltételek megléte szükséges - gondolom - mindenki számára elfogadott. Ilyen a víz, a szél - e két őselem neve maga a Feng Shui szó, azaz szél és víz -, a föld, a fa, és a tűz. Alapvetően ez az öt őselem alkotja a létezés, az élet alapját. Erre a „józan paraszti ésszel” is felfogható tényre először a kínaiak figyeltek fel és több, mint négyezer évvel ezelőtt kezdték összegyűjteni és a maguk hasznára fordítani a megfigyeléseik eredményeit. Ezt az energiát c'hi-nek - magyarosan csí-nek - nevezték el. Felfigyeltek arra, hogy azon a helyen, ahol ez a csí ’egy keringőzve táncoló párhoz hasonlíthatóan ívben mozoghat’ sokkal jobbak az életfeltételek; egészségesebbek és sikeresebbek az ott lakók. Éppen ezért úgy gondolták, hogy ez a mindenkori császáruk, elsőszámú vezetőik privilégiuma kell, hogy legyen, mert ha őket biztonságban, egészségben, gazdagságban, boldogságban tartják, úgy az rájuk is hatással lesz. A gondolat nem volt rossz, csakhogy évezredeknek kellett ahhoz eltelnie, hogy ehhez a titkolt, elsősorban tapasztalatokon és megfigyeléseken alapuló tudomány az egyszerű földi halandóhoz eljusson. Ma, akit nem súlyt a sors a mindent romba döntő szkepticizmussal, könnyen hozzáférhet könyvek, előadások és szakemberek tolmácsolásában ehhez a tudományterülethez.

Fogadják el, hogy minden, ami egy ember életében fontos lehet, kedvezőbbé tehető a Feng Shui adta lehetőségekkel.

A Feng Shui-nak számos irányzata, változata van, így ki-ki maga döntheti el, melyik módszert szeretné alkalmazni akár saját maga, akár szakember segítségével.Külföldre utaztam tanulni és sok-sok tanulást és munkát követően végül sikerült rendszerré formálni ezt a csodálatos tudományt, annak számos irányzatát. Ma már egységgé formálódott előttem a Feng Shui, ma már meg tudom mutatni bárkinek, hogyan kellene másképp élnie ahhoz, hogy energetikailag, fizikálisan, mentálisan, lelkileg is egészséges legyen, harmóniában éljen.

Meggyőződésem ugyanis, hogy a Feng Shui több, mint pusztán térrendezés. Egy minőségi életmód, amelyben térrendezés mellett számos egyéb tudományág – mint például a táplálkozástudomány, illatterápia, a színterápia, a numerológia, az asztrológia - is fontos részt alkot. Hiszem és vallom - hisz magamon is nap mint nap tapasztalom -, hogy életminőségünk javítása terén hosszantartó, mondhatni életfogytig ható és tartó eredményt csak komplex módon alkalmazott módszerekkel érhetünk el.

Fontos azonban, hogy magyarrá és a magyar emberek számára kell közérthetővé tennünk ezt a néha elvontnak tűnő tudományt. Hogy csak egy példát említsek: egy közismert jelkép, mint a kacsa, a távol keleti tudomány szerint a szerelmet jelképezi, ez azonban nem mindenki számára a szerelem jelképe. Hiszek abban és a tapasztalataim csak megerősítik, hogy mindig azt a jelképet kell alkalmaznunk, kitennünk a lakásunk egy adott területére, amelynek az ott élő ember számára van jelentősége, amely éppen az ő számára jelenti a szerelmet vagy akár a gazdagságot.

Az egészséges életet kiemelendő fontosságúnak tartom. A halálozási statisztikát vezető daganatos, a szív- és érrendszeri, az emésztőrendszeri, illetve mozgásszervi megbetegedések és a lassan tömegméreteket öltő depresszió elkerülése különös figyelmet követel. Nem feledkezhetünk meg az impotencia, a libidó, a drogok egyre jobban fenyegető problémáiról, a gyermekek szövegértési képességének javításáról sem. Az egészség védelmének, őrzésének vagy visszaszerzésének első állomása az élettér energiával történő ellátása. Ott, ahol nincs éltető energia, élet sem létezhet. Hiányában egyre több betegség üti fel fejét, s a sok-sok feleslegesen beszedett gyógyszer, mellékhatások nélküli, javulást nem tud eredményezni.

A Feng Shui tehát egy életmód, amely számos lehetőséget és sajnos útvesztőt is tartogat számunkra.

Hiszem, sőt, az egyre nagyobb tömegben érkező visszajelzések alapján ma már tudom, hogy praktikus, az emberek életmódjára, életvezetésére ható tanáccsal képes vagyok egy olyan úton elindítani Önöket, egy olyan magot elültetni, amely az Önök számukra is lehetővé teszi, hogy sokkal harmonikusabban, egészségesebben, tudatosabban és boldogabban éljék az életüket.

A Heni

Személy és térharmonizáló



HENI FENG SHUI

MEGRENDELŐLAP

Alulírott,

Név:
Cím:
Telefonszám:
 -  Munkahelyi:
 -  Lakás:
 -  Mobil:


megrendelem az alábbi szolgáltatásokat:

1.

Lakóterek feng shui térrendezése (alaprajz szükséges)

2.

Kert feng shui térrendezése (alaprajz szükséges)

3.

Irodák, raktárak térrendezése (alaprajz szükséges)

3+1.

Alapelemzés, kínai asztrológia (születési adatok szükségesek)

5.

Táplálkozás meghatározás (állapotfelmérés, orvosi vizsgálatok szükséges)

6.

Életmód meghatározás (állapotfelmérés szükséges)

7.

Partnerkapcsolatok elemzése 2 személy (születési adatok szükségesek)

8.

Cégek munkatársainak alapelemzése (születési adatok szükségesek)

9.

Szülő-gyermek kapcsolatának elemzése (születési adatok szükségesek)

10.

Barát-barátnő 2 személy elemzése (születési adatok szükségesek)

11.

Férj-feleség-anyós elemzése 3 személy (születési adatok szükségesek)

12.

Férj-feleség 2 gyermek elemzése 4 személy (születési adatok szükségesek)

12+1.

Numerológia (névelemzés) (meglévő vagy választandó lista szükséges)

15-1.

Illatterápia

15.

Színterápia

16.

Geomantia

17.

Ezoterikus nemeskőgyógyászat

18.

Chiromantia

19.

Grafológia

20.

Optimális időpontok közlése - vállalkozáshoz, utazáshoz, házasságkötéshez, stb. (személyi adatok, tervezett időpontok szükségesek)

21.

Névjegykártya tervezési tanácsadás

22.

Céges levélpapírral, nyomdai katalógussal kapcsolatos tanácsadás



A szolgáltatások igénybevételéhez szükséges személyi adatok:

ApaAnyaGyermekGyermekGyermek
Név
Becenév
Becenév
Születési idő
Rokoni kapcsolat


Felhasználói név:
Jelszó:

A Heni könyvek

1. A Heni Feng Shui c.
2. A Heni Étkező Asztala c.
3. Hogyan szeressetek bennünket férfiak c.

Előkészületben a következő könyvek, amelyekre előrendelés leadható:

1. A téli ízek erőbajnoka
2. A Heni Nagyi Bio Béby Babája

megrendelhetők a 06-30-327-6760-as telefonszámon,
illetve az előadásokon.

Név:
E-mail cím:
PÉLDAKÉP

A kép, mely mutat irányt és utat,
A kép, mely láttat célt és eredményt,
De megmutatja annak minden gyötrelmét.

A példa, a megtörtént eseményt,
A példa, egy megélt életélményt – tár elénk
Felvállalva annak minden szenvedését.

Láttat testet, érzékeltet lelket,
Hangot ad a gondolatnak,
Melyek ettől erőre kapnak.

S ki e képet – lelket és szellemet –
Magáénak érzi, annak Ő lesz,
A: PÉLDAKÉP.